A Mosolygó Kórház Alapítvány zenészei és művészei előadást tartanak a kórházba került emberek betegágyainál, hogy ezzel javítsanak a hangulatukon és ily módon meggyorsítsák gyógyulásukat. Bár első sorban a gyerekek a Mosolygó Kórház páciensei, az Alapítvány arra törekszik, hogy a mosolya eljusson az idős és a más gondozó-otthonokba került emberekhez is.

 
 
 

A Mosolygó Kórház hisz benne, hogy a „A mosoly gyógyít”.

 

Ezért a küldetésünk:


- A kórházban tartózkodó gyerekek hangulatának javítása a betegágyaik mellett  profi művészek és művészeti önkéntesek közreműködésével.


- Kiterjeszteni tevékenységi körünket a fizikailag és mentálisan hátramaradott gyermekeket megsegítő intézményekre és idősek otthonára is.


- Miközben továbbra is Magyarország a bázisunk, már további 6 országban működik hasonló szellemben Mosolygó Kórház és terveink közt szerepel még tovább terjeszkedni.

 
 

Adományokkal kapcsolatos információk:

 

 

Szeretne Mosolygó Kórház művész lenni, és látogatni velünk a beteg gyermekeket?

 
 

 

Az alapítványunk az utóbbi időben kiemelt figyelmet fordít a beteg gyerekek kórházi környezetének megváltoztatására. Szeretnénk a gyerekkórházak osztályain a fehér falakat színesre festeni, vidám mesefigurákkal díszíteni – ezzel is barátságosabbá tenni a kórházi légkört. A falfelületeket az alapítvány koordinátorai a kórházi dolgozókkal együtt választják ki, közösen döntenek a figurák, jelenetek elhelyezéséről – illeszkedve az intézmény és a gyermekek igényeihez. A gyerekek szívesebben mennek az orvosi vizsgálatokra, és jobban viselik a kényszerű benntartózkodást, ha barátságos mesefigurák fogadják őket a kórházakban.

 
 
 

A Mosolygó Kórház Alapítvány csapatépítő tréning keretein belül is vállalja, hogy cégek, vállalatok munkatársainak leszervezi a helyszínt, időpontot, sőt akár segít megtervezni a mesefalat. Ez nagy támogatás a kórházaknak is és kiváló lehetőség a munkahelyi csapatépítésre. Nem kell hozzá különösebb kézügyesség vagy festeni tudás – csak lelkesedés és tenni akarás. Cserében garantáltan sok gyerekmosolyt kapnak az önkéntes alkotók! Most újabb kórteremben segítik a vidám képek az apróságok gyógyulását – hiszen köztudott, hogy lassabban gyógyul az, aki csak a betegségére koncentrál.

 
 
 

Segitségét előre is köszönjük:


Mosolygó Kórház Alapítvány